Családi nap

Május 17-én került sor az iskolánkban már hagyományos gyermeknapi rendezvényre, amely egyben a Diákönkormányzat napja is. Ebben az évben Tarnalelesz Község Önkormányzata is támogatta a programot, így a közösen megszervezett családi nap rengeteg élményt nyújtott a tanulóknak. A délelőtt folyamán játékos feladatokon vettek részt az iskolában, ahol ügyességi, gondolkodtató és vicces próbatételek vártak rájuk. A délután folyamán a sportpályán ebéd és palacsinta sütés után arcfestés, csillámtetoválás, ugrálóvár, csatárjáték, foci bajnokság színesítette a napi programot, ahol a család többi tagja is részt vehetett. Míg a gyerekek felhőtlenül játszottak, szüleik számára a drogprevenció, alkohol és cigaretta káros hatásairól, valamint az iskolai erőszakról tartott előadást az iskola igazgatója.