A Vadászati Kulturális Egyesület által szervezett VII. Országos Vadászati Online Vetélkedőn vett részt a 3. a osztály 4 zöldszíves tanulója. Sikeresen teljesítették a négyfordulós verseny feladatait ezért oklevelet kaptak! Barkóczi Vivien, Csonka Amina, Suha Fruzsina,…
1920. június 4-én 16 óra 32 perckor került sor a trianoni békediktátum aláírására, mely rendkívüli veszteségeket, soha begyógyulni nem tudó sebeket okozott. Magyarország elvesztette területének több mint kétharmadát és népességének közel kétharmadát. 2025.05.28-án a felső…
A 7.a osztályosok rendhagyó történelmi foglalkozáson vettek részt. Ellátogattak a tarnaleleszi Kisboldogasszony Templomhoz, ahol tanulói kiselőadás hangzott el a pünkösdről és az elhangzottak alapján szófelhőt készítettek. A tanulók a történelem tantárgy és a valláspedagógia közötti…
A héten Hon- és népismereti kiránduláson vettek részt ötödikeseink. Ezúton is hálásan köszönjük a lehetőséget Bükkszenterzsébet Polgármesterének, Ortó Szilárdnak,hogy időt szánt tanulóinkra és bemutatta számukra a bükkszenterzsébeti Tájházat. A gyerekek érdeklődve hallgatták Polgármester Úr előadását….
Május 17-én került sor az iskolánkban már hagyományos gyermeknapi rendezvényre, amely egyben a Diákönkormányzat napja is. Ebben az évben Tarnalelesz Község Önkormányzata is támogatta a programot, így a közösen megszervezett családi nap rengeteg élményt nyújtott…
Május 10-én volt a Madarak és fák napja, egy nap, amikor észrevesszük a fák jelenlétét, a madarak mozgását, a természet csendes munkáját. Ezek az élőlények nem kérnek figyelmet, mégis tőlük függ a levegő, amit belélegzünk,…
A Hatvani Tankerületi Központ támogatásával, a Recski Jámbor Vilmos Általános Iskola matematika versenyt hirdetett meg az 1-4. évfolyamos tanulók számára. Iskolánkból 8 tanuló vett rész ezen a megmérettetésen, amely a NAT követelményeire épülő feladatokból állt….
Május 13-án iskolánk 1-2-3. évfolyamos tanulói, a Lázár Ervin Program keretében, Gyöngyösön tekintették meg a Rókatánc című zenés komédiát. A nép- és világzenei elemekkel átszőtt, táncos, mesés kavalkád egy csodálatos mesevilágba varázsolta a nézőket. A…